Szex és a JÓ SZEX –Megmutatjuk, mi a különbség!

Sokszor mondják, hogy a dolgok fejben dőlnek el; ez pedig a szexre különösen igaz. Azonban mindenekelőtt érdemes leszögezni: nincs olyan, hogy jó szex, hiszen minden embernek egyedi igényei vannak. Így tehát nehéz olyan hangzatos, vagy “tuti tippeket” megfogalmazni, amik neked és a párodnak biztosan bejönnek.

Azonban irányadóként nagyon jól jöhetnek az alábbi tanácsok, hiszen elindíthatnak titeket egy olyan úton, ahol ti fedezhetitek fel a saját, és főképp egymás testét.

Először azonban jó tudni azt, hogy mikor szólalhat meg az a bizonyos vészcsengő a fejedben, ha a szexről van szó.

Ilyen egy hétköznapi, unalmas szex

Sajnos nagyon sok pár szenved attól, hogy az évek múlásával egyre inkább csökken az egymás iránti vágy. Egyes kutatók szerint ilyen szempontból a harmadik év a leginkább vízválasztó; és legfőképp a nőket veszélyezteti, hogy ráunnak a partnerükre.

Ennek az alábbi okai lehetnek:

#1 Spontaneitás hiánya

Minden pár életében vannak hullámhegyek és hullámvölgyek: ez ugyanúgy igaz az érzelmi- és a szexuális kapcsolatra is. Ha mindig megbeszélitek előre, hogy ekkor és ekkor legyen szex, mert már X ideje nem voltatok egymással, akkor a szex egyfajta teherré válik. 

Nem is beszélve arról, hogy teljesen megöli a spontaneitást, ami a kapcsolatok (szexuális értelemben vett) mozgatórugója.

#2 Mindig ugyanaz: avagy monotonitás az ágyban

Ugyanúgy, ahogy neked is, biztosan a párodnak is van egy kedvenc póza, amiben a legkönnyebben éri el az orgazmust. Azonban nem szabad ebbe beleragadni, hiszen ha csak misszionáriusban vagy kutyapózban csináljátok, 100% hogy meg fogjátok unni.

Hiszen bármennyire szereted például a lasagnát, ha két hétig eszed, egyszerűen ráunsz. (Vagy rosszabb esetben undorod lesz tőle.)

Ha szeretnél egy kis inspirációt szerezni – például pozitúrák tekintetében – akkor itt írtunk róla részletesebben. (Ráadásul mind a női, mind a férfi agyba beleláthatsz picit.)

#3 Ritka szex

Remélhetőleg olyan párt sikerült találnod magadnak, akivel nagyjából megegyeznek a szexuális preferenciáitok. Ebben az esetben ez azt jelenti, hogy a “ritka” mindkettőtök számára ugyanazt jelenti.

Hiszen a “gyakori szex” és a “ritka szex” szintén olyan fogalmak, amelyek mindenki számára mást sugallnak. Valakinek a heti 1 is kevés, és van, akinek már az is sok.

Abban azonban talán te is egyetértesz, hogy a havi 1 együttlét már meglehetősen ritkának számít. Így, ha a kapcsolatotok elérte ezt a kritikus számot, érdemes leülni egymással, és átbeszélni, hogyan lehetne feldobni a szexuális életet.

#4 Potencia problémák

Aki potencia gondokkal küzd, annak a szex egy újabb teher, amit át kell vészelnie anélkül, hogy felsülne. Sajnos a zavar rányomhatja a bélyegét a kapcsolatra, sőt akár mindhárom fent említett negatívum kiindulópontja lehet.

Magát a zavart számtalan dolog okozhatja; ezek pedig lehetnek testi, vagy lelki eredetűek is. Mindenesetre az egyik legfontosabb, hogy merj őszintén beszélni róla a párodnak, hiszen ő azt hiheti, hogy már nem szereted/nem kívánod, vagy épp azt gondolja, nem elég ügyes. Ezzel egyrészt megnyugtatod őt is, másrészt végre van valaki, akivel átvészelheted ezt az időszakot. 

Ha a fenti pontok közül akár egy is igaz rátok, akkor az alábbi tanácsokat érdemes megfogadni.

ok párt izgat, ha olyan helyen szexelnek, ahol rajtakaphatják őket

Hogyan lehet jó a szex?

Ahogyan már említettük, nem csupán nemenként, de emberenként is változik azt hogy kinek mi a jó szex. Vannak rajongói a kemény szexnek is, míg más a gyengéd, erotikus együttléteket kedveli. Egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál, csupán más.

#1 Váratlan és extrém helyzetek, helyszínek

A spontán szex egy igazi fűszer. Lepd meg a partnered: vond félre egy váratlan pillanatban, és hagyd, hogy a hormonok és a kémia robbanjanak. (Azért ne egy vasárnap déli, családi ebéd közben essetek egymásnak.)

Sokakat izgat az a gondolat is, hogy rajtakaphatják őket szex közben – akár egy parkban, akár máshol. Ha titeket is felcsigáz a gondolat, nyugodtan kereshetitek ezeket az alkalmakat.

#2 Vonj be “másokat” is

A szexuáli segédeszközök használata előbb vagy utóbb minden párkapcsolatban felmerül. Ha cikinek érzed, hogy szexshopban vásárolj (eláruljuk: nem az), akkor látogassatok meg egy online szexshopot és válasszatok onnét valami kedvetekre valót. 

Ez ráadásul jó apropót ad ahhoz, hogy beszélgessetek a fantáziáitokról, az igényeitekről is. 

Tipp: Ha picit feszültnek éreznéd magad, nyugodtan oldhatjátok a hangulatot egy üveg sörrel vagy borral, így mind a ketten kicsit ellazulhattok – bár egymás előtt nincs mit szégyellni.

#3 Új pózok, közös filmezés

Néha az embernek egyszerűen nincs elég inspirációja ahhoz, hogy új pózokat találjon ki. Ilyenkor jó ötlet lehet, ha – a párod bevonásával – közösen megnéztek egy pornót. 

A közös filmezés egyébként is felcsigázó lehet, és lehet nem is lesz szükségetek motivációra. (Ez persze csak akkor működik, ha a partnered nyitott rá – van ugyanis, aki élből elutasítja. Ebben az esetben nem érdemes őt kellemetlen helyzetbe hozni.)

#4 Potencianövelés – csakis természetes összetevőkkel

A potencia problémákkal kapcsolatban mindenképp érdemes kommunikálnotok egymással – vagy ha tartósan fennáll az állapot, akkor egy szakemberrel.Tudom ,hogy ez nem egyszerű,hogy rávedd magad egy kivizsgálásra, de ha kell kell. A partnerkapcsolatod megmentése érdekében késznek kell lenned arra, hogy néha Te is áldozatot hozz.

Sokszor azonban már az is elég, ha az ember újra felül a lóra, és visszaszerzi a magabiztosságát. 

Ehhez segítséget nyújt például egy-egy bátorító szó, egy erotikus masszázs – vagy pedig egy természetes összetevőkből álló potencianövelő, mint amilyen az EromaxPlus is. 

Sok esetben ugyanis ez is agyban dől el, és ha sikerül átlendülnöd a holtponton, akkor minden hamar visszatér a régi kerékvágásba.

A jó szex tehát mindenki számára más; azonban minden esetben az őszinteségen, és a kommunikáción múlik minden. Érdemes felfedezni egymás erogén zónáit, és új pozíciókat is kipróbálni, hiszen könnyen lehet, hogy egy teljesen új dimenzió nyílik meg előttetek.

A jós szexhez kell erős potencia is.

Az eromaxplus potenciatabletta segíthet!

A cikket írta: Nagy Attila az X-Zone Kft. alapítója és az EromaxPLUS potencianövelő kizárólagos forgalmazója.

https://www.linkedin.com/in/attilanagypotencyandsexexpert/

Figyelem! Ez a cikk tájékoztatási célt szolgál. A cikkben szereplő információk nem helyettesítik az orvosi terápiát,kezelést és nem alkalmasak betegségek diagnosztizálására, gyógyításra, betegségek kezelésére és NEM az X-Zone Kft. által forgalmazott termékekre vonatkoznak. A cikk, a hivatkozott forrásirodalom-, népi gyógyászati megfigyelések-, valamint mások által publikálásra került vizsgálati eredmények, leírások alapján került összeállításra. A weboldalon található információk, cikkek, leírások nem helyettesítik szakember véleményét! Minden esetben forduljon szakorvoshoz betegség esetén!