Szex fatalon és idősebben? Érdekes, hogy fiatalabb korban az emberek szinte állandóan a szexről beszélnek.

Azonban a kor előrehaladtával – nagyjából amikor elérjük a 60 éves kort -, a szex már-már szitokszó lesz.

Valahogy a nyugati világ, kultúra azt sugallja, hogy az időseknek nem szabad beszélniük a szexről, és nem is csinálják. Ez szerencsére nincs így, hiszen a rendszeres nemi életnek a nyugdíjas kor fölött is rengeteg pozitív hatása van.

De ne ugorjunk előre, először nézzük meg, hogyan szexelnek a fiatalok, és hogyan az idősek!
Ez a különbség a fiatalkori, és az időskori szex között.

A szexuális együttlétek minősége, mennyisége és úgy egyáltalán az egész megélése korszakonként változik. Míg tinikorban 14-17 éves fejjel leginkább még csak a sötétben tapogatózunk, addig egészen más egy egyetemista, vagy egy 30 éves nemi élete és a preferenciája.

Sajnos a szexuális felvilágosítás hazánkban még igencsak gyerekcipőben jár, a szülőknek pedig nincs kedvük/idejük erről beszélgetni, így a fiatalok leginkább a pornókból tanulnak. Ez persze később rengeteg frusztrációt okoz.

Erre nem is térnénk ki részletesebben – egy külön cikkben bővebben is beszélünk róla -, inkább csak arra akartam rávilágítani, hogy nehéz fiatalként megtalálni a jó szexhez vezető ösvényt.

Amit figyelembe kell venni, hogy a pornó nem egy útmutató, hanem inkább egy szórakozás, egy mód az önkielégítésre. Ehelyett érdemes megkérdezni a szülőket, bármennyire is cikinek tartja az ember, vagy beszélgetni a partnereddel, hogy milyen tapasztalatai vannak, mit szeret és mit nem.

Fontos az őszinte kommunikáció. Ne mondjuk, hogy „vagy 20 emberrel szexeltem”, ha ez nem igaz, mert később úgyis kibukik a dolog. Ráadásul a másikban is fölösleges frusztrációt kelthetünk az ilyen kijelentéssel.

A kommunikáció egyébként talán az egyetlen dolog, ami átível a korszakokon. Nem számít, hogy 18-, 35-, vagy 70 éves vagy, ha nyíltan beszélgetsz a partnereddel a vágyaidról, igényeidről, akkor biztos, hogy találtok egy kompromisszumos megoldást.

Egyébként érdekes kérdés, hogy belegondoltál-e már abba, milyen lesz a szex a pároddal mondjuk 20-, vagy 30 év múlva? Inkább az extrémebb dolgok felé mentek majd? Intimebb lesz? Vagy teljesen megszűnik?

Érdemes ezzel kapcsolatban beszélgetni, mert izgalmas dolgokra lehet rájönni, hogyan is képzeli el a másik.

Én persze, örök optimistaként, megpróbálom megmutatni azt, hogy hogyan lehet jó a szex 60 felett is.

A rendszeres nemi életnek idős korban is sok előnye van

TEzek a rendszeres szexuális élet előnyei idősebb korban

Először is nézzük meg az időskori szex előnyeit, hiszen egy csomó van belőlük.

#1 Javítja a memóriát

A Menshealth.com egy érdekes tanulmányból mazsolázott. Ebben az 50 év felettieket kérdezték még arról, hogy miért érdemes ebben a korban is szexelni.

A kísérletben először 2012-ben írattak meg egy tesztet és töltettek ki egy kérdőívet a kutatók, majd ugyanezt megismételték 2014-ben is. Ezek különböző memóriafelmérő feladatsorok voltak, a kérdések pedig leginkább a nemi életre vonatkoztak. 

A két év alatt a rövidtávú memória teszten jobban teljesítettek azok, akik többet szexeltek mint azok, akik ritkábban. 

Ezt a kutatók azzal magyarázzák, hogy a szex a hippokampuszt stimulálja, ami a rövidtávú memória szempontjából fontos terület. 

Viszont fontos kiemelni, hogy ez csak a rövid távú memóriára vonatkozik. A hosszú távú memória zavartalan működéséért nem csak szexelni kell, hanem más típusú testmozgást is végezni: például futni, úszni vagy kerékpározni.

Azonban a kettő kombinációjával – vagyis a rendszeres szexuális élettel, és a mozgással – sokat lehet tenni az időskori demencia, elbutulás ellen.

#2 Pozitív hatással van a hangulatra

Ugyanebben a kutatásban kimutatták azt is, hogy a szex idős korban – hasonlóan a fiatalkorihoz – csökkenti a stresszt. Ez annak tudható be, hogy a szex oxitocint és endorfint szabadít fel, ezek a boldogsághormonok pedig nem csak jókedvűvé, de stresszmentessé is tesznek.

Ezzel pedig elő lehet segíteni, hogy kialakuljon az időskori depresszió. 

#3 Erősíti az immurendszert

Ahhoz, hogy az immunrendszer időskorban a lehető legjobban működjön, heti legalább egyszer kell szexelni. A Pennsylivatniai Egyetem kutatói szerint ugyanis már ennyi is elegendő ahhoz, hogy magasabb legyen a szervezetben az IgA nevezetű immunoglobulin szintje. 

Az IgA ugyanis a védekező fehérjék egyik altípusa. És – habár csak kis mértékben – de hozzájárul a fertőzések legyőzéséhez.

#4 Csökkenti a prosztatabántalmak kialakulásának esélyét és a menopauza tüneteit

A menopauza során a nők nemi hormona, az ösztrogén termelődése jelentősen csökken. Emiatt pedig sokan úgy gondolják, hogy egyúttal a szexuális vágy is elhalványul – pedig ez nem minden esetben igaz.

Nagyban befolyásolja ugyanis az idős nők szexhez való viszonyát az, hogy hogyan állnak hozzá a saját testükhöz. Azok, akik elégedettek magukkal, épp hogy jobban kívánják a szexet, mint a menopauza előtt.

Ha a menopauzával megjelenő okokat, mint például a hőhullámokat, az izzadást vagy épp a hüvelyszárazságot nem is “gyógyítja” az időskori szex, a hangulatingadozást és a depressziót igen.

A andropauza, azaz “a férfiak menopauzája” során ugyanez figyelhető meg, csak épp a tesztoszteron-szint csökken. Azonban a szex (és az egyéb mozgás) során természetes módon is termelődik tesztoszteron, ami – a korhoz képest – normalizálja a hormon szintjét.

A nagyobb tesztoszteronszint, valamint a gyakoribb ejakuláció, és a stresszmentes-élet pedig minimalizálja a prosztatabántalmak (vagy akár a prosztatarák) kialakulásának kockázatát.

Hogyan szexelnek az idősek?

Talán nem mondok túl sok újdonságot azzal, hogy ilyenkor már ritkábbak a váltott pózok, és a lepedőakrobata-mutatványok, mint fiatal korban. 

Ráadásul idősebb korban az embernek több ideje van a partnerére, így ráérősebben is áll hozzá a szexhez. Nem feltétlenül a minél gyorsabb kielégülés a cél, sokkal inkább az intimitás, a simogatás.

Ezenkívül az 50-60 év felettieknek -szex idős korban- nagyobb hangsúlyt kell fektetniük az előjátékra, épp a fent említett andro-, és menopauza miatt.

A csökkent tesztoszteroszint miatt ugyanis a férfiaknak nehezebb elérni a merevedést; a kevesebb ösztrogén miatt pedig a hölgyek hüvelye is jóval szárazabb lehet, mint fiatalabb korban.

Megmutatjuk, hogyan lehet jobb a szex idősebb korban!

Így lehet jobb a szex az öregkorban

A Kinsey Intézet tudósai végeztek egy kutatást, amiben az idősek szexuális szokásait vizsgálták.Tehát a szex idős korban. 

A válaszadók szerint az optimális szex-mennyiség 70 év feletti korban havi 4, azaz heti kb. egy alkalom.

Sokat számít ezen kívül az, hogy mennyire pendülnek egy húron a párok, mennyire keresik a férfiak a nők társaságát. Ha a férfi részről ugyanis megvan az előzékenység, és a hölgy is elfogadja, szereti a saját és a párja testét, akkor a fenti, bűvös havi 4-es szám simán összejöhet. Tehát a szex idős korban nem lehetetlen.

A másik fontos dolog az pedig persze az egészség. Már többször is írtuk, hogy a dohányzás, vagy a gyakori ivás mennyire negatívan hat a potenciára. Minél idősebb valaki, annál több “víz folyik le a Dunán”, így idősebb korban már hatványozott lehet a probléma.

Viszont mozgással és életmódváltással – ha nem is visszafordíható a folyamat -, de sokat lehet javítani az életminőségen.

Összegzés:

Az idősek körében – talán érthető okokból – tabu a szex téma. Ez nagyrészt a társadalom fejletlen szexuális kultúrája miatt alakult ki. Talán mostanában megmozdult valami és az idősebb korosztály is „modernizálódik” kicsit..)Persze ezen tovább lehet lépni, és úgy élni, ahogyan mindenkinek jó.

Remelem tetszett a cikk és tudtam hasznos dolgokat mutatni.

csak nalunk
potencianövelő kapszula eromaxplus

Tartósan alacsony ár:

6.990Ft25.990Ft

Eromax Plus® Potencianövelő potencianövelő kapszula rendelés Kezdő Csomag

Rendelj 1 doboz Eromax Plus® potencianövelő kapszulát kedvezményesen. A legjobb termék minden olyan férfi számára, akik a szexuális élet javítására törekszenek. A szexuális zavarokkal még nem küzdő férfiak esetében is javulhat a szexuális teljesítmény az eromaxplus hatására.

1 dobozban 6 db kapszula 

A cikket írta: Nagy Attila az X-Zone Kft. alapítója és az EromaxPLUS potencianövelő kizárólagos forgalmazója.

https://www.linkedin.com/in/attilanagypotencyandsexexpert/

Figyelem! Ez a cikk tájékoztatási célt szolgál. A cikkben szereplő információk nem helyettesítik az orvosi terápiát,kezelést és nem alkalmasak betegségek diagnosztizálására, gyógyításra, betegségek kezelésére és NEM az X-Zone Kft. által forgalmazott termékekre vonatkoznak. A cikk, a hivatkozott forrásirodalom-, népi gyógyászati megfigyelések-, valamint mások által publikálásra került vizsgálati eredmények, leírások alapján került összeállításra. A weboldalon található információk, cikkek, leírások nem helyettesítik szakember véleményét! Minden esetben forduljon szakorvoshoz betegség esetén!